2023. ápr 02.

Lúd Labor

írta: CsudaPest
Lúd Labor

Eredetileg ezzel a bejegyzéssel azért vártam volna egy kicsit, mert egy kedves kollegina névnapjára ebben a tündéri kis boltocskában szereztem be az ajándékot és nem akartam előre lelőni a poént :) Persze, mint azóta már tudjátok, utána közbeszólt az élet, ezért váratott olyan sokat magára ez a bejegyzés.

A Lúd Labor a VII. kerületben, a Klauzál utcában található. Régi kollégáim szerint én mindig akkor lépek ki az utcára, amikor "jól esik", ez ismét bebizonyosodott, hiszen újfent szakadó esőben fedeztem fel a környéket :) 

kivulrol.jpg

Úgy emlékszem, egyszer talán Kovács András Péter humorista mondta azt, hogy az ő gyermekének különleges fétise van, ugyanis vonatszexuális :) Azt hiszem, hogy ezzel sok kisfiú volt így. Azt viszont ...

Tovább Szólj hozzá

kritika beszerzőhely

2023. feb 12.

Dunapanda

írta: CsudaPest
Dunapanda

Már a Mézes kuckónál jeleznem kellett volna, de nem csak éttermek és pékségek találhatóak a 444 jó hely Budapesten c. könyvben. Az egyik fejezet kifejezetten a város különleges beszerzőhelyeire koncentrál, amik között megtalálható a Dunapanda is. Így utólag biztos vagyok abban, hogy az Index jellemzése tűpontos: " A Dunapanda egy olyan szupermarket, mintha David Lynch tervezett volna egy Interspart" :) 

De kezdjük az elején:

kulter.jpg

Ezt az üzletet úgy érhetjük el tömegközlekedéssel a legkönnyebben, ha az Örs vezér tértől 3-as villamossal elmegyünk a Kocsis Sándor Sportközpontig és onnan 2 percet sétálunk. Most már ezen is vihognom kell, mert ez alapján tényleg olyan, mintha Budapesten lenne a Dunapanda, miközben biztos vagyok abban, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia beszerzőhely

2023. feb 12.

Vegan Love

írta: CsudaPest
Vegan Love

A XI. kerületi Bartók Béla úton található Vegan Love különösen felkeltette az érdeklődésemet a könyvből.

kulter.jpgÉn magam nem vagyok vegán, de nincs bennem semmiféle dac vagy előítélet a vegán ételekkel, vagy a vegán életmódot folytatókkal kapcsolatban. Azt is leszögezném, hogy a húsmentes étkezés azért nem áll távol tőlem, számomra tökéletes étel például a káposztás tészta, vagy egy jó rántott gomba, de azért ne felejtsük el, hogy a vegán étkezés ennél sokkal szigorúbb, hiszen ők nem csupán húst nem esznek, hanem semmilyen állati eredetű hozzávalót sem, így a tojás és a tejtermékek is tiltólistán vannak.

Rendszeres olvasója és - bevallom - nagy rajongója vagyok Steiner Kristóf cikkeinek és könyveinek, ő pedig ugye ...

Tovább Szólj hozzá

kritika étterem gasztronómia vegán

2023. feb 05.

Iran

írta: CsudaPest
Iran

Egy újabb cukrászdával bővítettem a repertoárt! :) Bár a 444 jó hely Budapesten c. könyvből ez nem derül ki, de érdemes ide is minimális angoltudással, vagy jó Activity-érzékkel érkezni, mert a tulajdonos,  Raheban Freedon iráni cukrász a köszönésen kívül nem nagyon beszél magyarul. Semmi gond, a sütemények viszont önmagukért beszélnek - minden létező nyelven :)

A legkönnyebben a Blaha Lujza térről lehet, nagyjából 10 perc sétával megközelíteni ezt a helyet:

kulter.jpg

A kínálat olyan elképesztően nagy, hogy nem is fértek rá a finomságok egyetlen fotóra. Azt azonban hamar kijelenthetjük, hogy ez nem a klasszikus, dobostortás, sajtos pogácsás  hely, hanem itt valódi iráni süteményeket lehet kóstolni, illetve helyes kis ...

Tovább Szólj hozzá

kritika cukrászda gasztronómia

2023. feb 05.

Mézes kuckó

írta: CsudaPest
Mézes kuckó

Bevallom, hogy a hideg szél és a havas eső elvette egy kissé a kedvem Csudapest felfedezésétől, de amikor azt olvastam a Street Kitchen honlapján , hogy a Mézes Kuckóba 1939 óta járnak édességért az emberek és olyan, mintha egy kis időkapszula lenne, akkor újra lendületet kaptam :)

Mint azt megtudtam a cikkből, ez eredetileg cukorkabolt volt, majd a második világháború után kezdtek cukorka helyett mézes sütiket árulni. Engem is a tulajdonos,  Királyné Császár Eszter szolgált ki a pult mögött, aki 1991-ben vette meg az üzletet. 

A Jászai Mari téren szálltam le a villamosról és onnan nagyjából 5 perc sétával érhető el ez a kedves kis bolt:

kulter.jpg

Picike, úgyhogy ne helyben fogyasztásra, hanem elvitelre készüljünk, ráadásul nem ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia beszerzőhely

2023. jan 22.

NOR/MA

írta: CsudaPest
NOR/MA

A NOR/MA egy, a Kálvin tér közelében található, északi stílusú, kézműves pékség. Mivel imádom az összes Ikea-stílusban berendezett helyet, ezért egyértelmű volt, hogy ide is el kell látogatnom :)

kulter.jpg

Letisztultság, semmi felesleges csicsa, sem feltűnő cégér. Vannak viszont zöld növények, kiülős padok és gondoskodásuk jeleként egy kutyatál a földön :) Annyira skandináv! 

belter.jpg

A belső teret is ez az egyszerűen nagyszerű elrendezés jellemzi. Kényelmesek, noha várakozáson felül csúszósak ezek a bárszékek, vigyázzatok! :) Majdnem lerepültem a túloldalon, amikor felmásztam az egyikre :) Egyébként itt is szemtanúi lehetünk annak, hogyan készülnek a kovászos kenyerek és a különböző kézműves péksütemények. Tudjátok, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia pékség fahéj kardamom

2023. jan 22.

Artizán Pékség

írta: CsudaPest
Artizán Pékség

Na, ezért a pékségért aztán különösen hálás vagyok a könyvnek! Kiderült, hogy az Artizán Pékség 10 perc sétára van a munkahelyemtől, így nem volt kérdés, hogy ez lesz a következő úticélom. Egész nap szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, úgyhogy bocsánat a kép minősége miatt. Így is furcsán méregettek ott az emberek, mivel a zuhogó esőben, bőrig ázva és jéggé fagyva fotózgattam a pékséget :) 

kulter.jpg

Mint az a fenti fotón is látszik, zsúfolásig volt a hely, és bár rengeteg képet készítettem, de mindegyiken van egy-egy elégedetten majszoló ember :) Így a diszkrétebbeket osztom meg Veled, Kedves Olvasóm.
belter.jpg

Ezt a képet az alsó szinten készítettem, mert egyébként az Artizán galériás és fentről nagyon kedves ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia pékség kardamom

2023. jan 15.

Crosteria1923

írta: CsudaPest
Crosteria1923

Na, ez aztán semmilyen szempontból nem volt egy átlagos étterem-látogatás :) Kezdjük ott, hogy a Bazilikától hét perc sétára található ez a helyes kis olasz étterem, a Crosteria1923 , amit télre tökéletesen alkalmassá tettek arra, hogy az ember kint ücsörögjön és egy pokrócba bújva igyon egy forró kávét:

kulter.jpg

Számomra nagyon szimpatikus dolog, amikor az étterem előtt elsétálva el lehet olvasni a menüt, így ki-ki eldöntheti, hogy az ízlésének és a pénztárcájának megfelelő helyen van-e. Belépve az étterembe aztán valami nagyon meglepő dolog történt: gyakorlatilag a nyakamba ugrott a személyzet :) Fontos! A Crosteria1923-ban senki nem beszél egy megveszekedett szót sem magyarul :) Minimális angoltudással vagy Google-fordítóval ...

Tovább Szólj hozzá

kritika étterem gasztronómia

2023. jan 14.

Arán pékség

írta: CsudaPest
Arán pékség

Én ennek a pékségnek a VII. kerületi üzletét választottam, már csak azért is, hogy ismerkedjek a környékkel. Érdemes nyitott szemmel járni, mert nagyon sok étterem és bisztró van errefelé. Én néhány jópofa graffitit is megörökítettem, miközben eltévedtem az utcák között :) Mivel a közelben van néhány világmárka kirendeltsége is, ezért sok a turista errefelé.

Az Arán teljesen belesimult ebbe a közegbe:

kulter.jpg

Látszódott, hogy az Aránnak rutinos törzsvendégei vannak, akik pontosan tudják, hogy miért jöttek, miközben én csak nézegettem a minden jóval megrakott pultot:

kinalat_pult.jpg

Sajnos a chorizós, jalapeno paprikás raclette épp nem volt a kínálatban, amiért eredetileg elzarándokoltam ide, de azért nem mentem haza üres kézzel :) A ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia pékség fahéj

2023. jan 07.

Chez Dodo

írta: CsudaPest
Chez Dodo

Bevallom, ez tulajdonképpen egy csalás volt a részemről, hiszen a Chez Dodo t régóta ismerem és évente egyszer biztosan látogatom, így nagyon megörültem annak, hogy ők is helyet kaptak a 444 jó hely Budapesten c. könyvben :) 

Számomra EZ a macaronos hely. Ettem már több helyen is ezt a pici, mandulalisztes édességet, de egyedül a Chez Dodonál merem valóban macaronnak hívni. Ugye meséltem a Freyja kapcsán, hogy számomra az mindig egy jó előjel, ha valaki egy egész brandet épít egyetlen terméke köré, mert annak biztosan avatott szakértője. Nos, itt kétség sem férhet ahhoz, hogy az alapító és névadó Dodo, vagyis Szalai Dóri olyan alaposan kitanulta itthon és Párizsban a macaron-készítés minden csínját-bínját, hogy ez az apró ...

Tovább Szólj hozzá

kritika gasztronómia macaron

süti beállítások módosítása